Barion Pixel

Evangeline Lilly

Hirtelen ötlettől vezérelve a szavazásban maradt két hölgyeményt “kipörgetjük” ma-holnap, és az első teljes szeptemberi hétvégét valami újjal kezdjük majd. 🙂 Remélem Ti is annyira várjátok, mint mi!

A mai estére Evangeline Lilly-re esett a választásom.
Teljes neve Nicole Evangeline Lilly, most augusztusban ünnepelte 45. születésnapját.

A Lost-Eltűntek című sorozat tette ismertté, talán ő az első, akit kb. akkor ismertem meg én is, mint sokan mások, mert ezt a sorozatot történetesen egész sokáig néztem. 😀 Kapott epizódszerepet a Tru Calling és a Smallville című sorozatokban is, amikhez szintén “volt közöm”, de nem emlékszem rá kimondottan. Ezek után nekem a következő találkozásom vele a Marvel-filmek miatt esett meg, de szerepelt többek között a A bombák földjén, a Feketék fehéren című filmekben, illetve A hobbit trilógia két részében is.
Számomra ő egy igazán érdekes, szép nő, de azt bevallom őszintén, hogy a nagyon rövid, nagyon világos haját nem tudom értelmezni. 😀 Simán elismerem viszont, hogy talán nekem van ízlésficamom. 🤷‍♀️ De ha egyszer Titeket arra biztatunk, hogy mondjátok el az őszinte véleményeteket, akkor én miért ne tennék másként?!

A DeLine darabok közül három kedvencemet választottam neki:
Pure Brocade, Pearly Pearl Blue Shell és Lilac and Rosegold fülbevaló.
Most rajtatok a sor! Ti mit gondoltok róla, szerintetek mi állna jól neki?

Szeretettel fogadunk minden hozzászólást akár Evangeline kapcsán, akár más jellegűt, pl. a jövőbeni posztokat illetően. 🙂 Nyugodtan osszátok meg velünk, miről olvasgatnátok szívesen a reggeli kávé mellett vagy épp elalvás előtt. 🙂
Holnap is érkezik egy poszt, addig is élvezzétek a nyár minden percét!


Leave a comments

Ez tetszik, megnézem a webshopot
TOP