Barion Pixel

Lady Gaga

Sziasztok újra! 🙂

A hét nyertese Lady Gaga. Ahogy azt már megszokhattátok, szinte mindig valami személyes élménnyel, benyomással kezdek, nem lesz ez másképp most sem.

A mi viszonyunk (anélkül hogy ő tudna róla 😃 ), nem indult túl rózsásan. A Poker face és a Bad romance engem az őrületbe kergetett annak idején. Emlékszem, mikor Svédországba utaztunk az egyetemi barátaimmal, még ott is minden üzletben ő szólt, én akkor úgy éltem meg, hogy kísért engem. A jéghegy csúcsa az volt, amikor az egyik kedvenc magyar (egyébként metál zenét játszó) zenekarom is feldolgozta a Bad romance-t… Egy fesztiválon éljenzés helyett azt kiabáltam nekik, hogy: “pedig annyi jó saját dalotok van!”. Azt hiszem erre mondják, hogy fiatalság bolondság. 😃

A Csillag születik című filmjét azóta sem láttam, de nem azért, mert miért mindig “haragudnék”.

Na de ennyit rólam, most pedig random tények Lady Gagáról.

– Eredeti neve: Stefani Joanne Angelina Germanotta.

– Oscar-, kétszeres Golden Globe- és tizenháromszoros Grammy-díjas olasz származású amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő.

– 2015-ben a Billboard az Év nőjének nevezte.

– Saját vegán kozmetikai márkája van (Haus Laboratories).

– A modern kultúrára gyakorolt hatásáról és globális szupersztárrá emelkedéséről Mathieu Deflem szociológus 2011-ben kurzust indított a Dél-Karolinai Egyetemen „Lady Gaga és a hírnév szociológiája” címen.

– Viselt már Muppet-figurákból készített, buborékokból összerakott, illetve nyers húst tartalmazó ruhát is.

Szerintem nála extravagánsabb nőt nehezen találtunk volna a listánkra, de nyugodtan cáfoljatok meg! 😃

Igyekeztem a DeLine darabok közül is valami stílusához illőt választani, így esett, hogy a The Butterfly Gang nyakék és a Rhinestone Tulip fülbevaló mellett döntöttem (nem kifejezetten együtt viselve).

Várjuk a ti választásaitokat is, jövő héten pedig jön az újabb hármas. 🙂

Leave a comments

Ez tetszik, megnézem a webshopot
TOP