Barion Pixel

Nicki Minaj

Majdnem elég vicces dolog történt így az év utolsó ilyen jellegű posztjában. Amikor tegnap néztem a szavazást, még Nina Hagen vezetett, majdnem meg is írtam előre a szöveget hozzá. Aztán most mielőtt nekikezdtem volna hozzáadni a képeket, ránéztem még egyszer a szavazásra és megdöbbenve tapasztaltam, hogy Nicki Minaj átvette a vezetést, illetve meg is nyerte ezt az évzáró kört. 😃

Random tények róla:

– születési neve: Onika Tanya Maraj-Petty

– nagyon sokszor volt tanúja szülei veszekedésének, emiatt álomvilágba menekült; szerepeket, személyiségeket talált ki magának – „Cookie” volt az első, utána jött „Haradzsuku Barbie”, aztán „Nicki Minaj”

– 2008-ban nyerte első díját, amit azóta sok egyéb díj is követett 

Nem tudom, hogy van-e olyan szín, amit még nem viselt – akár a haját, akár a ruháit illetően. 😃 Lehet kicsit túloztam, de elég extravagáns a hölgy, az 1000%. Ezért is illenek jól hozzá a DeLine ékszerei (is). 

Én a következőket választottam: 

Pearly Pearl Red Gold és Spring at Heart fülbevalók, valamint a Princes for One Day fejpánt.

Szeretettel várjuk a ti javaslaitokat is, ahogy mindig. 🙂

Kívánunk Nektek nyugodt és minél boldogabb, ezenkívül természetesen DeLine-ban gazdag új évet! 🍾

Jövő héten találkozunk! 

Leave a comments

Ez tetszik, megnézem a webshopot
TOP