Barion Pixel

Aretha Franklin

Sziasztok! 

Szoros versenyben Aretha Franklin végül egy szavazattal megelőzte Whoopi Goldberg-et, így a héten ő diadalmaskodott és róla beszélgetünk. ☺

Ti tudtátok, hogy ő volt Withney Houston keresztanyja? Én nagyon meglepődtem. (Erzsi a minap azt mondta, csinálhatok anyuka blogot az oldalból, szóval az én kétéves kisfiam keresztanyukája pedig maga Erzsi 😀 – anyuka blog vége).

Lehet, hogy lázadónak nem kimondottam lázadó, de nagyon dolgos, céltudatos nő volt, szerintem így mindenképp helye van az oldalon. Róla most egy főleg „számos” összefoglalót készítettem nektek: 

-a 60-as évek végétől a soul királynőjeként hivatkoznak rá 

-Madonnát követően Aretha volt a második női előadó, akit beválasztottak a brit Hall of Fame-be, 2005-ben. 2008-ban a MusiCares Év embere díját nyerte el.

-több egyetem is tiszteletbeli doktorátust ajándékozott neki zenei tevékenységéért 

-44 Grammy jelölésből 18-at megkapott 

-42(!) stúdióalbuma jelent meg 

-20 dala ért el első helyezést az amerikai Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs listán

-2017-ben utcát neveztek el róla 

-4 fiú anyukája 

Egy biztos, nem vesztegette az idejét, beleadott a zenébe anyait-apait (épp mint Erzsi ebbe a sok szép ékszerbe); jó olvasni, hogy nem is maradt elismerés nélkül. 

Ékszert nem hordott sokat, inkább frizurái és sokszor nagyon élénk színű ruhái „öltöztették”.

A DeLine csodák közül én két nyakéket választottam neki, amelyek nem mások, mint a Lemon Chrysopras és a EYCIIR & DeLine Gingerbread Heart nyakék.

Most Ti jöttök! Van kedvencetek, ami Arethának is jól állhatott volna? Én fülbevaló ügyben nem tudtam dűlőre jutni. Nektek van ötletetek? Írjátok meg bátran kommentben!

Ne hagyjátok, hogy letörjön titeket az eső és készüljetek, jövő héten érkezik egy új hármas! ☺

Leave a comments

Ez tetszik, megnézem a webshopot
TOP